Hajnali 5kor csörgött az óra, de ma nem szólt sokáig, mert egyből kipattant a szemem, és emellett Áronnak még aludnia kellett. Gyors készülődés után fél 6ra már ott voltam az indulási ponton, ahol az egyik futótársammal megegyeztünk hogy találkozunk. Persze ő nem jött és nem is jelentkezett, sőt hiába is hívtam, így negyed hétkor felszálltam az egyik buszra a kb. 300-ból és elindutam Marathonba.

Buszon csak néztem ki a fejemből, mikor oda értem akkor álltam neki a jó magyaros reggelimnek egy kis hazai kolbász zsemlével. Átöltözés után még nézegettem a környéket picit, majd lassan nekiálltam a bemelegítésnek. Ennyi embert futóversenyen még nem láttam, az indulókat külön blokkokban indították, várt időeredménytől függően.

Én az 5 órás blokkba kerültem, ami talán a legnépesebb sereg volt, a legtöbb futó erre az időre lőtte be magát.
Start után lementünk még a maratoni tengerpartra, "megnézni" a csata helyszínét, majd vettük az irányt Athén felé. Útközben próbáltam fotózni, pár kép talán visszaadja a futás hangulatát. Futás közben sok magyarral találkoztam, sőt Kocsis Árpival együtt futottam megint vagy 5km-t, csak 20 km-nél hagyott ott mikor megkezdődtek az emelkedők, amit én nehezebben bírtam mint ő.

Az emelkedő egészen 32 km-ig tartott, szerencsére a térdem nem fájt, csak a hátam kezdett ekkor már nagyon fájni.
Útközben végig álltak a szurkolók és biztattak, így meg se fordult a fejemben, hogy akár fel kellene adni. Nagyon sok erőt adott a folyamatos szurkolás, kár hogy otthon ez nem szokás.

37km-nél Áront megkértem, hogy masszírozza ki a hátam, de nem volt igazán hatékony. Még jó, hogy innentől már csak lejtmenet volt a célig, s azt már fájós háttal is kibírtam. A befutó örök emlék marad, hihetlen élmény volt befutni ennyi ember előtt a világ egyik leghíresebb stadionjába!
Ezzel egyik nagy álmom teljesült!