Reggel úgy döntöttünk, hogy a futást meghagyjuk holnapra és inkább lustulunk még egy kicsit, így majd 11 óra volt mire összeszedtük magunkat az indulásra. Ekkor derült ki, hogy az Öcsi csomagjába nem raktak ingyen utazós kártyát, emiatt ma is el kellett menünk a regisztrációs központba. A helyszínen kiderült, hogy túl kevés kártyát hoztak számukra a központból, így azt mondták jöjjünk vissza délután.

Természetesen megint összefutottunk ismerősökkel és végre pontosan megtudtuk, hogy jutnak ki a marathon futók Marathonba. Öcsit kaján mosollyal erősen sajnáltam, mert legkésőbb fél 7-re kell odaérnie a buszok indulási helyéhez, így vasárnap is kelhet 5kor... Ismerősökkel való találkozás mellett minden hülyeséget kipróbáltunk még a marathon expo-n, így majdnem 2 óra volt mire elindultunk Pireuszba.

Pireusz felé menő metróvonal felújítása miatt bolyongtunk a metrókkal összevissza, mire végre eljutottunk a kikötőbe, ahol a metróból kijőve egy hatalmas tengerjáróhajó fogadja az embert.
Pireuszi kikötő környéke maga volt az igazi káosz, Athén többi részén se tartják be túlontúl a szabályokat, de ott még a kiállított rendőr kézjelzéseivel se foglalkoznak igazán. Kedvenc helyi szokás pl indexelni jobbra és balra fordulni, vagy csak simán egyenesen menni. Lámpa mint olyan természetesen nem számít, az csak jelzés értékű. Gyalogoknak egyébként itt olyan rövid a zöld, hogy még nekem is ritkán sikerül zöldben átérnem!

Pireuszi kikötő megtekintése után bementünk a helyi bazilikába, melynek a kupoláját és csillárát láthatjátok az egyik képen. Bazilika hangulata itt is elütött a katolikus templomok hangulatától, jobban hasonlit számomra egy mecset vagy egy zsinagóga hangulatához. Egyébként a görögök nagyon vallásosak bármilyen templomban voltunk bent, egyik sem volt üres. Nekem kicsit fura, hogy itt az a szokás, hogy a bejárat mellett lévő Jézus képet csókolják meg a hívők be és kilépéskor.

Pireuszban kisebb bolyongás után találtunk egy strandot is, ahol a legnagyobb csodálatunkra egy-két helyi fóka még fürdött a tengerben. Mi is bementünk a tengerbe, igaz csak úgy hogy felhúztuk a gatyánk szárát, de nekem ez is bőven elég volt, mivel nem volt fürdésre alkalmas a hőmérséklete.

Partmenti napfürdőzés után sétáltunk még kicsit a pireuszi parton és így közelítettük meg az Olimpiakosz stadionjánál lévő metrómegállót. Sajnos sietnünk kellett így tüzetesebben meg se tudtuk vizsgálni a stadiont, pedig nagyon impozánsnak tűnt kívülről.

Visszafele beugrottunk a már jól bevált gyrosunkhoz az estebédünkért, majd az óvároson áttrappolva megérkeztünk újra a Regisztrációs központba. Ahol persze megint azzal vártak, hogy nagyon sajnálják, de megint elfogyott a kártya, de felírják az Öcsi nevét és holnap mindenkép félreraknak neki. Vasárnapi rajtomhoz én már csukott szemmel fogok oda menni, annyira ismerem oda a járást.

Ekkor már 6 óra elmúlt és még nem láttuk a 2004 olimpiai falut, amit pedig mindenkép meg akartunk nézni. Így összeszorított fogakkal megint metróra szálltunk és utaztunk vagy fél órát kifelé a városból. Metróról leszállva kicsit lehangolónak tűnt elsőre a nagy Olimpiai falu ennyire elhagyatottan, üresen.

Még most is impozáns látványt nyújt, de igazán az olimpiai játékok ideje alatt lehetett felejthetelen látvány, irigyeltük is azokat kik akkor eljutottak ide. Az épületek nagy része most kihasználatlanul tátong az ürességtől, csak az úszómedencékben pezsgett az élet.

Visszafele a fáradságtól csak ültünk egymás mellett szótlanul és bambultunk ki a fejünkből. Hazaértünkkor megegyeztünk, hogy holnap laza napot tartunk, így reggel megnézzük a régészeti múzeumot, majd egy rövid sétát teszünk a város azon részén amerre még nem jártunk.