7. Futás napja - Öcsi szemével

 2010.10.31. 20:01

Hajnali 5kor csörgött az óra, de ma nem szólt sokáig, mert egyből kipattant a szemem, és emellett Áronnak még aludnia kellett. Gyors készülődés után fél 6ra már ott voltam az indulási ponton, ahol az egyik futótársammal megegyeztünk hogy találkozunk. Persze ő nem jött és nem…

7. Futás napja - Áron szemével

 2010.10.31. 19:51

Reggel Öcsi szöszmötölésére szerencsére nem kelltem fel és így sikerült 7 óráig aludnom. Álmosan elbotorkáltam a szokásos kávézonkhoz, ami nem volt nyitva, így egy helyi kávézóba kellett beülnöm ahol nem volt presszógép és csak a törökhöz hasonló görög kávét adtak,…

6. A "laza" nap

 2010.10.30. 21:45

Reggel otthoni idő szerint 8kor csörgött az óra, hogy ma végre előszörelmenjünk futni egyet még a marathon előtt. Az ágyból való kikászálódás igen nehezen ment, ha nem ketten vagyunk, akkor egyenként biztos lenyomjuk az órát és alszunk tovább. Futást a helyi városligetbe…

5. A város két szegletében

 2010.10.29. 22:04

Reggel úgy döntöttünk, hogy a futást meghagyjuk holnapra és inkább lustulunk még egy kicsit, így majd 11 óra volt mire összeszedtük magunkat az indulásra. Ekkor derült ki, hogy az Öcsi csomagjába nem raktak ingyen utazós kártyát, emiatt ma is el kellett menünk a regisztrációs…

4. Fent az Akropoliszon

 2010.10.28. 21:48

Éjszaka szerencsére kieste magát az eső, így mikor reggel felébredtünk a felhők közül már kikandikált a napocska. Kávézást és reggelizést ma gyorsan lezavartuk, hogy minél előbb nekivághassunk a mai túrának, félve attól, hogy ma is jön egy délutáni zuhé és elmossa a…

3. Város felfedezése

 2010.10.27. 21:50

Ma reggelt végre kialudtuk magunkat, én otthoni idő szerint 8ig szenderegtem az ágyban, Öcsi még egy fél órát legalább ráhúzott. Ezáltal reggel már itt a szálláson már nem tudtunk venni reggelit, mert pont akkor zárták a reggelizőt, mire letámolyogtunk. Egyébként is fel…

2. Megérkezés Athénba

 2010.10.26. 21:54

Reggeli dugótól való félelmünk szerencsére alaptalanok voltak, így bőven 2 órával a gép indulása előtt kint voltunk már a repülőtéren, ami a Kocsis családra nem igazán jellemző. S természetesen a reptéren is 5 perc alatt mentünk át a becsekkoláson és az ellenőrzésen, így…

1. Indulás előtt

 2010.10.26. 07:49

Sziasztok! Hosszas rágódás után úgy döntöttem, hogy az athéni utunkat is megörökítem blog formában, mert így sok emlék megmarad, illetve az itthon maradottak is tudják követni a velünk történő eseményeket. Athénban idén ünneplik a 2500 éves évfordulóját a maratoni…

süti beállítások módosítása